Kedves Buddhisták!
Ahogy azt az oldalsó "filozófiámban" olvashatjátok, a provokatív cím nem a buddhizmus ellen irányul. Azt is hozzátehetném, hogy "sőt", de ezt nem tudom eldönteni.
Kedves Nem-Buddhisták!
Ez a blog nem a buddhizmus tagadása, vagyis ha bárki ebben szeretne szövetségesem lenni, rám ne számítson. De, ahogy a címből kiderül, nem is az állítása.
Most pedig egy érdektelen fejtegetés következik.
Mi "értelme" van a bűnnek? Ha valaki, aki "itt és most" élve a bennünk lévő Örök Lény valótlan (optikai kifefejésként értelmezendő) létét, bűnt követ el, nem érheti el a megtisztulásnak azt a fokát, amikor részévé lesz a Halhatatlan Rezgésnek. Ezért újabb köröket kel futnia, abban a reményben, hogy egyszer elér abba az állapotba, amikor nem kell többé szenvednie.
Vegyünk egy megtörtént esetet. Egy fiatal, alighanem szerencsétlen férfi megerőszakolt egy 9 éves kislányt, majd amikor hallotta, hogy emberek közelednek, a gyereket betette egy elhagyott sírba, rátolta a kő fedlapot, és otthagyta.
Ez a férfi ebben az állapotában nem "kristály". Ezt a részét ismerjük. Na de mi van a kislánnyal? Ő vajon egy korábbi életében akkora bűnt követett el, amit ezzel a szörnyű halállal kellett levezekelnie? Lehet, de erről a kislány ugye nem tudhatott. Ezesetben az egész "bűnhődés" nem érvényes, hiszen ő maga nem "választotta" ezt a vezeklést. Tehát, igazából még egyszer meg kéne születnie, hogy biztos legyen a "kristállyá válás" lehetősége.
De tegyük fel, hogy a rendszer működik. Tegyük fel, hogy nincs jelentősége annak, hogy ki kit ölt meg, ha a végén mindenki kristállyá válhat. Talán még Adolf Hitler is. Vagy az öngyilkos merénylők, akik a "Paradicsomba" segítenek gyerekeket, nőket, férfiakat, aki éppen ott van. Vagyis mindenki, aki eljut a "kristály" állapotba, része lesz az Örök Rezgésnek. És a jövő idő sem jogosult, hiszen Ott nincs idő. Együtt rezeg a halott kislány a gyilkosával, de nem mint halott kislány és mint gyilkos, hanem mint megtisztult rezgés.
Vagy ez nem így van. Valójában nincs "kislány" és nincs "gyilkos", hanem csak a "véletlenek játéka", látszat. Tehát nem vagyok itt én, nincs itt ez a blog, és nincs ok a szomorúságra. De akkor Te, aki ezt olvasod, vagy-e? Vagyis akkor mitől van ez mánia, hogy azt hisszük "vagyunk", és keressük az igazságot. Én legalábbis úgy emlékszem, hogy nem én kezdtem. De mivel Te is csak "kivetülés" vagy, te se kezdhetted. Akkor ki volt az a gonosz Rezgés, aki az egészet elkezdte? Nem rezeghettünk volna békében enélkül az egész "kivetülés" nélkül?
Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy itt a buddhizmusról van szó, téved. Ez már legfeljebb csak "rólam szól", az én gondolkodásomról. De ha én nem vagyok, ki gondolkodik?
Descartes - minden tévedése ellenére - híressé tett egy tapasztalati tényt: nem lehet valami létező anélkül, hogy ne létezne. De minden általunk ismert létezőre (pl. rám) igaz az, hogy "hol létezik, hol nem". Vagyis Descartes optimizmusa megalapozatlan, Descartes nem volt, aztán volt, de nincs. A "cogito ergo sum" lételméleti és ismeretelméleti ellentmondásaival nem foglalkozom, sokan megtették már. Descartes feltehetően abból indult ki, hogy mindannyian tapasztalunk egy "belső" valóságot, a gondolkodást (lehetne a szerelem is), aminek léte bizyonítja, hogy "én" létezem a külső vlágban is. Vagyis létezik olyan, hogy külső világ, meg belső. Ez is furcsa kérdés, de hagyjuk. Jelen pillanatban csak az érdekes, hogy a descartesi mondatban szerepel az "én", még ha ezt csupán a ragozás mutatja is. Ha kihagynánk a ragozást, valami ilyen állítást kapnánk: "gondolkodás van, tehát lét is van". Vagy: "ha van valami, akkor a létezés is van". Még egyszerűbben: "ha Van, akkor Van".
Ám ehhez a gondolathoz szükség van egy tagadásra. Mert különben minek a mondatba a "ha" szó. Descartes "én"-je így más megvilágításba kerül, van "nem descartesi" én. No de Descartes minden "én" nevében beszélt, vagyis azt vallotta, hogy vannak elkülönült "ének". Persze, hiszen másképp nem is lehet. De ezek az elkülönült "én"-ek nagyon egyformák legalább egy dologban, tudniillik, hogy vannak.
A kérdést egy dolog nehezíti meg igazán: nem tudjuk elképzeni, hogy "nincs". Vegyük például a világmindenséget. Akár anyagnak tekintjük, akár anyag és szellem (forma) együttesének, abban nem nagyon vitatkozunk, hogy van-e. Bocs, lépjünk hátrébb, csak a tisztázás kedvéért. Tekintsük ezt az egészet materialista szempontból. Azt látjuk, hogy "tekintünk", tehát vagyunk, és ebből Descartessel együtt azt olvassuk ki, hogy amit látunk, az van. El tudjuk képzelni azt, hogy amit látunk, nincs? Nem azt, hogy "valaha nem volt", "aztán lett", majd "valamikor nem lesz", hanem hogy NINCS. Értelmetlen kérdés? Sajnos nem. Ha ugyanis van valami, ami "nem volt", "aztán lett", majd nem lesz", akkor van-e levés (bocs a szóért)? Vagyis van valami a "nem volt","van", "nem lesz" dolgon túl, ami nélkül ez az egész mondat baromság lenne. "Van" valami, amiben "vannak a dolgok". És ez nem az idő, bár a megfogalmazás időbelinek tűnik. De ez csak az hozzám hasonló gyengébbek miatt van így, mert a kérdés lényegét nem tudjuk másképp "szemléletivé" tenni.
folyt.köv.
